Megnyílt az Országos Táncfesztivál Egerben – Gárdonyi Géza Színház – Eger

A Közép-Európa Táncszínház Pyramidon című előadásával vette kezdetét az I. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál.

fotó: Gál Gábor

Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója, megköszönve a város önkormányzatának a 900 ezer forintos pályázati önrész biztosítását, hangsúlyozta, az esemény hagyományteremtő céllal jött létre. Sós István alpolgármester köszöntőjében kiemelte, öröm, hogy az egri vár megvédésének 460-ik évfordulóján kerülhet sor a nagy érdeklődés mellett zajló nyitóelőadásra, s reméli, minden évben sor kerülhet színvonalas táncelőadások készítésére és fogadására.

fotó: Gál Gábor

A tánc mindenkihez szól, a tánc nyelvéhez nem kell tolmács – fogalmazott. Topolánszky Tamás, a tánctagozat vezetője elmondta: a programban minden korosztály talál kedvére valót, hiszen a skálán mesejáték, ifjúsági és felnőtt produkció is található.

fotó: Gál Gábor

A következő napokban fellép még a GoBe Dance, a Szegedi Kortárs Balett táncművészei, a Bozsik Yvette Társulat, a Frenák Pál Társulat; a nagyszínpadon zajló zárógálán a VariDance Montázs – Fergeteges táncok c. koreográfiája és a GG Tánc Eger két produkciója szerepel.