A STUDIO 5 szerzői estje: Kritikán felül

2019 március 9., szombat 19:00 – Zeneakadémia, Solti terem – Budapest

A STUDIO5 első 2019-es koncertje fókuszában a kritika és az azt megteremtője áll, a kritikus. Személyét misztérium fedi, a közönség csak a véleményét ismerheti, de motivációit és döntésének okairól keveset tudhat.

Ezen szeretne a Studio5 változtatni a beavatás szándékával és Molnár Szabolcs közreműködésével. A koncerten hallható zeneszerzők kérdéseket tesznek fel Molnár Szabolcs korábbi, róluk írt kritikáiról. A válaszok pedig nem lesznek érdektelenek.
A koncert műsorát az alkotók a Solti-terem akusztikájába leginkább adekvát kamaradarabjai képezik. Duó, trió, kvintettek mellett elhangzik Alberto Alessio: Bembe című, a Bartók Zeneszerzőverseny STUDIO5 különdíjas műve Kovács Gergely (zongora) előadásában.

Studio 5A STUDIO 5 zeneszerző csoport tagjait elsősorban nem valamiféle közösen vallott esztétika kapcsolja össze, hanem az a meggyőződés, hogy az új zene nem kizárólag beavatottak kicsiny csoportjának figyelmére számíthat. Az elmúlt időszak nagy visszhangot keltő hangversenyei, mint amilyenek a Szent István Bazilikában, vagy a Zeneakadémia Solti termében megrendezett koncertek voltak, igazolták e meggyőződést. Az Itt és most bérlet hangversenyein felhangzó művek többsége – mind a szélesebb közönség, mind a szakkritika, mind pedig a kompozíciók megszólaltatására vállalkozó előadóművészek körében – a legkülönbözőbb fórumokon, számos alkalommal sikert aratott már. Kutrik Bence Rituale című darabját például az International Rostrum of Composers szemlén, 2018-ban, az európai rádiók számára lejátszásra ajánlott legjobb művek közé választották.

Műsor:

Alberto Alessio: Bembe (a Bartók Zeneszerzőverseny Studio 5 különdíjas műve)
Kovács Gergely (zongora)
Bella Máté: Visions
Szűcs Péter (klarinét), Móri Beáta, Szalai András (cimbalom)
Virágh András Gábor: Tetra
Seleljo Erzsébet (altszaxofon), Seleljo Irén (zongora)
Solti Árpád: Amit szívedbe rejtesz
Kiss Diána (szoprán), Solti Árpád (zongora)
Varga Judit: Escapex2
Nagy Judit (cselló), Varga Judit (zongora)
Kutrik Bence: Rituale
Szepesi János (klarinét), Szentpáli Roland (tuba), Joó Szabolcs, Weisz Nándor (ütőhangszerek), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa)
Vezényel: Káli Gábor

Moderátor: Molnár Szabolcs

További információ:

https://zeneakademia.hu/mindenprogram/2019-03-09-a-studio-5-szerzoi-estje-8181
https://www.facebook.com/events/1602777393202162/?ti=ia