Óz, a nagy varázsló újra színpadon
Az ismert mesét 20 év után november 9-től ismét műsorra tűzi a Gárdonyi Géza Színház. Ezúttal új előadás születik új szereplőkkel, Pinczés István rendezői elképzelései szerint. – Szakmai kihívás, hogy az angolszász alapmese és a nagysikerű amerikai film után a mai gyerekközönség számára is korszerű és vonzó színházi előadást teremtsünk, megtaláljuk a magyar változatban a ma is és itt is érvényes mesei szituációk valóságtartalmát – mondja a rendező.
Az előadás zenéjét és dalszövegeit Aldobolyi Nagy György írta. A darab a Schwajda György által jegyzett változat Éry-Kovács András által átdolgozott szövegével kerül színre, mely Szőllősi Klára fordításának felhasználásával készült.
A Gárdonyi Géza Színház tánctagozata Topolánszky Tamás koreográfusi fantáziájának segítségével csatlakozik a produkcióhoz, hogy a tánc stilizált nyelve válhasson a mesei varázslás egyik eszközévé
A darab Schwajda György által jegyzett változata az Éry-Kovács András által átdolgozott szöveggel került először színre, Szöllősy Klára fordításának felhasználásával. Az előadás zenéjét és dalszövegeit Aldobolyi Nagy György írta.
Szereposztás
Óz, a nagy varázsló: Venczel Valentin
Drótostót: Venczel Valentin
Rendező: Venczel Valentin
Dorka, amerikai kislány: Bánfi Kata
Emmi néni: Dimanopulu Afrodité
Jótündér: Dimanopulu Afrodité
Henri bácsi: Fehér István
Kulcsár: Fehér István
Toto, kiskutya: Nagy Barbara
Freddy: Káli Gergely
Madárijesztő: Káli Gergely
Danny: Ozsgyáni Mihály
Bádogember: Ozsgyáni Mihály
Tommy: Szívós Győző
Gyáva oroszlán: Szívós Győző
Szomszédasszony: Nánási Ágnes
Gonosz boszorkány: Nánási Ágnes
Szomszéd: Radvánszki Szabolcs
A szárnyas majmok királya: Radvánszki Szabolcs
Szereplő: Homolya Patrícia, Kelemen Dorottya, Kőhalmi Viktória, Schlégl András, Emődi Attila, György László, Nagy Csaba, Tóth Karolina
Zenekar:
ÁGOSTON OTTÓ/ KLEM DÉNES, MÁNDOKY BÉLA/BARAN GRZEGORZ, MARÍK ERZSÉBET/FARKAS ANTAL, NAGY ZOLTÁN, GODÓ GÁBOR
Zenekar vezető: NAGY ZOLTÁN
Varjak, szárnyas majmok, mumpicok, nyugorok
Rendező: Pinczés István
Díszlettervező: Pilinyi Márta
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Koreográfus: Topolánszky Tamás
Korrepetitor: Nagy Zoltán
Koreográfus asszisztens: Pintér Lotti
Videóeffekt: Balázs László
Színpadra alkalmazta: Schwajda György
Átdolgozó: Éry-Kovács András
Zeneszerző: Aldobolyi Nagy György
Dalszöveg: Aldobolyi Nagy György
Fordító: Szöllősy Klára
Vezényel: Nagy Zoltán
Ügyelő: Hódosi Ildikó
Súgó: Tóth-Pethő Orsolya
Rendezőasszisztens: Ivády Erika
Bemutató: 2012. 11. 09.