Az ürességet kell megtölteni célokkal, színekkel, történetekkel
Sömmi. A k2 színház előadásában
2017. február 23-tól Hegymegi Máté rendezésében a Jurányi Inkubátorházban látható a k2 színház legújabb előadása a Sömmi. A Cserna-Szabó András 2015-ös regényéből készült átirat a mű eredeti nyelvezetét használva mutatja be Rózsa Sándort és a betyárvilágot a 19. században a maga véráztatta és küzdelmes élethelyzeteivel. Az előadást az Orlai Produkciós Iroda támogatja.
Ahogy a színlapon is olvasható „Rózsa Sándor története nem poros, régi tárgyként kerül kiállításra Cserna-Szabó regényében, hanem hús-vér magyar sorstörténetként. Pontos képekkel, sűrű nyelvvel festi le mindazt a brutalitást, kegyetlenséget, amivel ezek a betyárok igazságot tettek, bosszút álltak, fegyelmet tartottak a pusztában. Megelevenedik a pandúrokkal folytatott, soha véget nem érő hajsza,, amelynek tétje egyik oldalról a terror leszámolása, míg hőseink részéről küzdelem a túlélésért. Hiszen ők nem a maguk döntéséből lettek betyárok, ha már így hozta az élet. És ha már adatott az út az alvilágba, hát menjenek a legmélyére. A szemünk előtt alakul át és részegedik meg saját, egyre növekvő hatalmától Rózsa Sándor, akit csak Gazdának lehet hívni. Ördögi easternre számítson a néző, kegyetlen, de igaz szavakra. A Sömmi patakvértől nem mentes, de igaz érzelmekben is dúskáló betyárregény, melyben nem csak a szegénylegényekről hullik le a lepel,de magáról a történelemről is.”
Modernizálás nélkül a regény nyelvét, képregényszerűségét megtartva minimális díszlet használattal szeretném láttatni az előadást a test képzőművészeti, festményszerűségének használatával. A Regény központja az a „sömmi” ami körülveszi szereplőinket, ebben kell érvényesülniük. Ezt a semmit nem tölthetjük be díszletekkel. A színészek mozgásával helyenként olyan hatást keltve, mintha a képregény és a mozgókép, videoklip találkozna. Mindezt vetítés nélkül élőben, csak a színészek játékával megteremtve, élőzenével, amit ők hoznak létre, ezzel is a darab jelenidejűségét hangsúlyozva. Mintha ma, most itt, velünk történne. Ezt a „sömmit” kell megtöltenünk. Célokkal, történetekkel, színekkel.” – vallja Hegymegi Máté rendező.
Játsszák:
Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt,
Erdélyi Adrienn, Horváth Szabolcs, Mészáros Martin,
Piti Emőke, Viktor Balázs
Rendező: Hegymegi Máté
Dramaturg: Bereczki Csilla, Gábor Sára
Jelmez: Fekete Anna
Díszlet: Kálmán Eszter
Zene: Rozs Tamás
Fény: Kehi Richárd
Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn
Külön köszönet Kákonyi Árpádnak.
Bemutató: 2017.02.22.
Fotók: Róde Péter