Évadnyitó társulati ülést tartott a Miskolci Nemzeti Színház, ezzel megkezdődött a teátrum 2019-2020-as évada. Szeptemberben és októberben már hat új bemutatóval várják a nézőket, az évad repertoárjában pedig 17 új produkció szerepel. Három helyszínen, a megszokott műfaji sokszínűséggel várja a teátrum idén is a közönséget: opera, balett, musical, operett, mesejáték, klasszikus és kortárs színdarabok egyaránt megtalálhatóak az előadások között.
Béres Attila igazgató a társulati ülésen úgy fogalmazott, négy éve „azt a célt tűztük ki, hogy közösséget építsünk, mert a közösség tud színházat építeni.” Ma e közösség megtartása a legfőbb célunk, illetve annak az elmélyült műhelymunkának a folytatása, mely a Miskolci Nemzeti Színházat a legjobbak közé emelte – tette hozzá Béres Attila. Az elmúlt évadban tíz fesztiválmeghívásnak tett eleget a színház, a Színikritikusok Díján pedig összesen hat kategóriában kapott jelölést a teátrum: A velencei kalmár és az Eklektikon 2048 előadások mellett a művészeti tanács tagja, Szőcs Artur szegedi rendezése, a Valahol Európában is várományos a legjobb zenés/szórakoztató kategóriában. – Ami a nézőszámot illeti, meghaladtuk a tavalyit, hiszen idén közel száznegyvenháromezer nézőnk volt, beavató és tantermi előadásainkkal együtt ez a szám pedig csaknem száznegyvennyolcezer, melyet az idei évadban igyekszünk tovább növelni – emelte ki Béres Attila, aki szeretné az évad végére azt bizonyítani, hogy a Miskolci Nemzeti Színházra országszerte kíváncsiak.
Alakszai Zoltán, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője kifejezte, mennyire fontos számára a színház. A miskolci teátrum fontos értékeket közvetítő alkotóközösség. A miskolci lélek egyik legmarkánsabb tulajdonsága, hogy szeretünk büszkék lenni, a színházunkra pedig lehetünk is, hiszen az utóbbi években a színház a városiak lelkének részévé vált – hangoztatta Alakszai Zoltán.
Új társulati tagokkal is bővül a színház: Czvikker Lilla, Koller Krisztián, Konfár Erik és Rusznák Adrienn színművészek mellett két új táncművész is érkezik Isabell Weigner és Kozma Johanna személyében.
Lőrinczy Attilát dramaturgként köszöntheti a színház, Rusznyák Gábor pedig ettől az évadtól főrendezőként folytatja munkáját. Az évadnyitón elmondta, ez olyan számára, mint egy hazatérés. – Mindig szerettem úgy gondolni a színházra, mint egy olyan helyre, ahova mindenki beviszi a tudása legjavát. A jó színház viszont ennél több, a lelkünket és a gondolatainkat is beletesszük, mi pedig erre a jó színházra törekszünk – emelte ki Rusznyák Gábor.
Október közepéig már hat új bemutatóval jelentkezik a színház, és több fesztiválmeghívásnak is eleget tesz. A Városmajori Szabadtéri Színpadon látható a Játék a kastélyban című előadásunk augusztus 29-én, szeptember 5-én Cyrano című produkciónk vendégszerepel a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Miskolci Balett pedig Negyed című előadását viszi el szeptember 28-án az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválra.
A hagyományokhoz híven szeptember első vasárnapján szabadtéri rendezvénnyel hirdeti meg a főutcán az új évad kezdetét a színház, ahol délelőtt családi- és gyermekprogramokkal, este pedig egy különleges meglepetésprogrammal várnak minden érdeklődőt.
Fotók: Gálos Mihály Samu