2017. július 21-30-ig a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ ad helyet az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő – és minden évben nagy érdeklődésre számot tartó – rendezvénynek.
Egy fesztivál, ami jobb, mint a reklámja!
Július 21-én a Duma Jam – Litkai Gergellyel, Hadházi Lászlóval és Kovács András Péterrel – és a Szex és más tabuk című est – Benk Dénessel, Csenki Attilával, Felméri Péterrel és vendégükkel, Tóth Eduval – nyitja meg a tíznapos fesztivált.
Újdonságnak számít Kovács András Péter 2016 őszén bemutatott önálló estje, a Vihar a biliben, amiből többek között az is kiderül, hogy mi hozza ki sodrából a mindennapi életben a humoristát. A részben aktuális, részben egyetemes előadás hangulatában és tematikájában is különbözik a korábbiaktól.
Szintén most lesz először látható a DumaFüreden a Humor sapiens – a felegyenesedés hátrányai (Kiss Ádám és Benk Dénes közös estje), a Tévélaci – A világ és ami helyette van (Hadházi László új műsora), a Kis ember nagy gonddal jár (Dombóvári István önálló estje, vendég: Bellus István) és a Dumaszínház Roast 3 (Kiss Ádám, Dombóvári István, a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Hajdú Balázs és a sztárvendég, Schobert Norbert közreműködésével).
Július 24-én 21 órától bűvészet és stand-up a színpadon, avagy Badár & Badár – Badár Sándor (humorista) és Badár Tamás (bűvész) közös estjét nézhetik meg az érdeklődők, július 26-án 18:30-tól pedig ismét lesz Magyarország, szereplek! – Gála a Comedy Central felfedezettjeivel.
Természetesen nem hiányzik a fesztivál kínálatából az All Stars és a Duma Aktuál, és ismét hadrendbe áll a Dumaszínház színe-java, hogy a kedves közönség a Balaton mellett se maradjon minőségi humorszolgáltatás nélkül.
A balatonfüredi humorünnepre a jegyek már kaphatók. A részletes programot keressék a Dumaszínház weboldalán (www.dumaszinhaz.hu).