Eger polgármestere már megváltotta színházbérletét
– Manapság valami ellen szokás demonstrálni, én most mégis valami mellett teszem le a voksom – mondta Habis László, Eger polgármestere szerdán a Gárdonyi Géza Színház Szervező irodája előtt.
Bánfi Kata, Nagy Barbara és Radvánszki Szabolcs, a színház fiatal művészei Cseh Tamás dalaival hívták fel a figyelmet a megyeszékhely főutcáján a 2012-13-as évadra tervezett előadásokra.
Habis László polgármester, Sós István és Rázsi Botond alpolgármester, valamint Gál Judit, a kulturális bizottság elnöke megvásárolták bérleteiket, s mind hangsúlyozták: kiállnak a színház mellett, majd arra bíztattak mindenkit: látogassák az egri előadásokat. Blaskó Balázs igazgató derűsebb évadot, szórakoztatóbb előadásokat ígér. Eddig a tavalyi év hasonló időszakához képest többen váltottak bérletet. Az egri színház különböző akciókkal, kedvezményekkel és új bérletkonstrukciókkal próbálja növelni nézőszámát. Nyílt napokat tartanak, hogy a közönség betekinthessen a felújító próbákba, majd a készülő előadásokba, pl. az október 5-én bemutatandó Csókos asszony című operett előkészületeibe.