A muzsika hangja Egerben
Január 11-én mutatja be a Gárdonyi Géza Színház a világhírű musicalt, A muzsika hangját Kascsák Dórával és Vókó Jánossal a főszerepben. A rendező, Halasi Imre szerint a darab a tisztességről, a helytállásról, a szerelemről, a barátságról szól. Aki látta a filmet, nem felejti el; 1965-ben mutatták be, azóta is hatalmas sikere van.
Kascsák Dóra azt mondja: minden egyes próbára repül. Sok energiát kap, feltölti a darab.
– Még gyerek fejjel láttam a filmet. Akkor még álmodni sem mertem, hogy egyszer majd el is játszhatom Maria szerepét. Ráadásul olyan dolgokról szól, mint a szeretet vagy a becsület, amiről ma nem lehet eleget beszélni. Szeretet nélkül pedig nincs színház… Szerintem nagyon fogja szeretni a közönség!
Vokó János szerint A muzsika hangja lágy, lírai musical. – Igazán szép történet, gyönyörű zenével, csöppnyi politikával. Egyszerűen jól esik játszani ilyen darabban. Örülök Von Trapp kapitány szerepének. Még sohasem játszottam együtt színpadon gyerekekkel, ez számomra újdonság, és nagyon élvezem. A próbák nagyon jó hangulatban telnek, a rendező, Halasi Imre pedig szabadkezet ad nekünk.