Félőlény – Miskolci Nemzeti Színház

„Ha legyőzzük félelmeinket, átalakul körülöttünk a világ” – A gyermekeket várja a Félőlény című zenés mesejáték Miskolcon.

A Kamaraszínház idei első bemutatója a gyermekeknek készül. A Félőlény című zenés mesejátékot szeptember 29-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. Békés Pál és Várkonyi Mátyás meséje egy csupaszív történet, ami tele van reménnyel, jósággal és igazi bátorsággal.

Hosszas keresés után esett Harangi Mária rendező választása erre a mesére. Bennem nagyon erős emlékként élnek a gyermekkori félelmeim, ezért éreztem fontosnak a témát. A félelmeink gyakran meghatározzák tetteinket az életünk során, képesek akár meg is bénítani minket. Ha viszont legyőzzük ezeket, egyszerre varázslatosan átalakul körülöttünk a világ – mondja a rendező. Az előadás látványvilágáról szólva hozzátette, a Kiserdő helyszíne egy hatalmas könyvet idéz, hiszen a Félőlény meséi arra hívják fel a figyelmünket, hogy ne veszítsük el a történeteinket. A Szörny-iroda bürokratikus világa pedig egy óriási íróasztalként jelenik meg. A díszletek mérete annak a gondolatát erősíti, hogy a szereplők valójában gyerekek, akik egy föléjük nőtt világban próbálnak kapaszkodót találni. Köztük a Félőlény pedig az a felnőtt figura, aki elvesztette gyermeki hitét. Ezt kell újra megtalálnia ahhoz – a mesék erejével -, hogy segíteni tudjon a többieknek eligazodni az életben – meséli Harangi Mária.

Farkas Sándor, az előadás címszereplője szerint ez a történet biztosan megfogja majd a gyerekeket, hiszen gyermekként rengeteg félelem van bennünk az ismeretlen dolgoktól. Színészként is elgondolkodtató feladat az, hogy hogyan lehet félni, hiszen a félelemnek rengeteg formája van. Nem csak technikailag, lelkileg is izgalmas ezen a folyamaton végigmenni. Az, hogy ne féljünk többet, csak rajtunk múlik. Akkor nem félünk, ha tisztán látjuk önmagunkat és a körülöttünk lévő világot – mondja a színművész. Hozzátette, a gyermekelőadások nevelik a jövő színházi közönségét. Úgy gondolom, a gyerekek a fantáziájuk által nyerhetőek meg a színháznak. Teret kell adni arra, hogy a képzeletük is megnyíljon. Míg a filmek, rajzfilmek, számítógépes játékok mindent készen mutatnak nekünk, a színházban a mi fantáziánk színesíti az előadást, és ezzel különleges élményt ad – hangsúlyozza.

Horváth Alexandra számára a Félőlény legfontosabb üzenete, hogy ha hiszünk a mesékben, akkor győzhet a bennünk élő jó. Hinnünk kell benne, hogy minden történetben – így az életben is – legyőzhető a gonosz. Így tudjuk legyőzni a félelmeinket is: ha felismerjük őket, szembenézünk velük, és hisszük, hogy sikerül – mondta a színművésznő. Azt gondolom, hogy a jó mesék nem csak a gyerekeknek szólnak, a felnőttek számára is lehetnek akár terápiás hatásúak is. A Félőlény például segít abban, hogy merjünk a félelmeinkről beszélni, elismerni a külső és belső „szörnyeink” létezését, szembesülni saját magunkkal, mert csak így tudunk küzdeni félelmeink ellen – hangoztatta Horváth Alexandra.

Békés Pál – Várkonyi Mátyás

Félőlény

zenés mesejáték

Rendező: Harangi Mária

Mikor a legjobb barátról kiderül, hogy ellenség, mikor már az otthon, az erdő sem biztonságos többé, mikor már nem lehet bízni senkiben, mikor nem tudni, ki szörny és ki nem, akkor ideje, hogy a Félőlény összeszedje minden bátorságát, hogy bízzon magában és a könyvekben, amikből mesél, és elinduljon, hogy megmentse az erdőt és a barátait, hogy mesékkel újrateremtsen egy szörnymentes világot.

Ilyen hely a színház is, ahol kicsik és nagyok biztonságban érezhetik magukat, hiszen a Félőlény zenés mesejáték egy csupaszív történet, ami tele van reménnyel és jósággal és igazi bátorsággal.

Szereposztás:

Félőlény: FARKAS SÁNDOR
Rakonc: HORVÁTH ALEXANDRA
Porhany: VARGA ANDREA
Csupánc: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Csatang: KOKICS PÉTER
Irodaszörny, Nagy Tökély,
Belső Kongó, Lidérc: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas

Díszletervező: JUHÁSZ KATALIN
Jelmeztervező: BOZÓKI MARA
Zenei vezető: NAGY NÁNDOR
Koreográfus: FŰZI ATTILA
Videó, látvány: HAJDUFI PÉTER
Ügyelő: VARGA RENÁTA
Súgó: FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens: HADHÁZY ILDIKÓ

Rendező:
HARANGI MÁRIA

Bemutató előadás: 2018. szeptember 29. – Kamaraszínház

Fotók: Éder Vera