Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál – Miskolc

Négy nap, hat ország, tíz táncelőadás

Harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban. Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.

Harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban. Az április 24-27. között zajló találkozóra a Miskolci Balett neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg idén is, akiknek színvonalas produkciói a kortárstánc legújabb trendjeit, különleges irányait képviselik, így az érdeklődők egy sűrített képet kaphatnak a kortárstánc mai világáról.
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója szerint a legfontosabb cél, hogy tartalommal töltsük meg a fesztivált. Miskolc egyedülálló az országban, hiszen itt egy fesztiválon öt-hat ország legjobb táncművészei és produkciói gyűlnek össze. Úgy gondolom, a városban igazán szinergikusan működik együtt a kulturális szféra, ennek a táncfesztivál pedig komoly alappillére, melyre bármelyik európai nagyváros büszke lehetne – fogalmaz Béres Attila.

Az előző évekhez hasonlóan idén is igyekeztem úgy válogatni a hazai és európai táncélet résztvevőiből – görög, finn, cseh, litván, horvát -, hogy érdekes és izgalmas programokat tudjunk összeállítani, amik felkeltik a miskolciak érdeklődését – mondja Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál művészeti vezetője.

Hozzáteszi, Miskolcon már harmadik alkalommal jelentkezünk nemzetközi fesztivállal a Tánc világnapjához kapcsolódóan. A repertoár kialakításánál idén is a műfaj sokszínűségének bemutatása volt a cél. Sokszínű, különböző tánc-technikai és színházi felfogással bíró alkotók és előadóművészek igyekeznek meggyőzni a nézőket arról idén is, hogy a tánc érdekes, izgalmas műfaj – foglalja össze a művészeti vezető. Kiemeli, a táncfesztivál egy „nulladik” nappal indít, egy héttel a négynapos rendezvény előtt. Az Egyesült Államokból érkezik hozzánk április 16-án a houston-i Fly Dance Company, akik Amerika után végigturnézták Nyugat-Európát, és most Miskolcon is megmutatják és át is adják tudásukat, hiszen az előadás után kétnapos kurzust tartanak a hip-hop iránt érdeklődők számára – hangsúlyozza Kozma Attila.

Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett görög, finn, cseh, litván és horvát együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál négy napja alatt rendkívül sokszínű programra készülhetnek a nézők, hat ország 10 produkciója vendégszerepel Miskolcon.

A litván AIROS Dance Theatre A kiméra gyöngyei című produkciójában erős női archetípusokat láthat a közönség a színpadon, akiket egy „mitikus lény” köt össze.

Dr. Maybe Darling (GR), Horizont fesztivál, Miskolci Nemzeti Színház, 2019A görög Tzeni Argyriou egy önéletrajzi szövegen alapuló multimédiás szólóelőadást hoz el a fesztiválra. A Dr. Maybe Darling névre hallgató tudós a döntéshozatali folyamatok és a szabad akarat kérdésköreit feszegeti (tánc)előadásában.

Csehországból Bara Latalova és Társulata érkezik hozzánk, akik a francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns azonos nevű musical-motívuma alapján készítettek interaktív táncelőadást 5-12 éves gyermekeknek. Az Állatok farsangja a mozgást és a táncot kombinálja videóvetítéssel, az eredeti zenével és hanggal, miközben a fény-árnyékkal és a csenddel játszik. Az előadás érdekessége, hogy a gyermekközönség végig a színpadon van.

Special Society, Horizont fesztivál, Miskolci Nemzeti Színház, 2019A Közép Európa Táncszínház Anton Lachky Special Society című koreográfiájával készül a Horizont fesztiválra. Az előadásban egy különleges társaság szürrealisztikus képei peregnek le előttünk, miközben az álom és a képzelet birodalmába lépünk.

Az Ali & Alpo című előadás Finnországból érkezik az Alpo Aaltokoski Company előadásában. Ali Alawad iraki úd lant virtuóz és Alpo Aaltokoski koreográfus és táncművész közös produkciójának eredeti célja az volt, hogy a zene és a tánc közti párbeszédet kiterjessze egy „közös létezésre,” és végsősoron egy dialógusra két idegen kultúra között. A darab megható módon veti fel az egyre jobban korlátozó menekültügyi politika emberekre gyakorolt hatásának kérdését.

A Győri Balett produkciója is Miskolcra érkezik. Sebestyén Bálint Antigoné című koreográfiája Szophoklész drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, amely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít.

Gulyás Anna koreográfus Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya c. novelláskötete alapján készített táncszínházi előadást Fekete kutya címmel, mely során a végletekig feszített stresszt mint mindent kikristályosító közeget használja, s azon belül keresi a normák jelenlétét, illetve az emberi önzés értelmét, annak néha illuzórikusnak tűnő valóságát.

Horvátországból a Zagrab Dance Company hozza el Molière klasszikusának táncos változatát. Matija Ferlin rendező és koreográfus Egy színdarab színrevitele sorozatának második darabja a Tartuffe. A táncosok kapcsolatai már nem elsősorban a beszéden keresztül közvetítenek, a drámai forrásszöveg nézőpontja miatt pedig új és érdekes másodlagos jelentéseket kaphat a mű.

Mészáros Máté a United Space of Ambivalence című koreográfiáját mutatja be társaival. Saját művészetük és esztétikájuk válik a koreográfia központi kérdésévé, miközben a nyílt színen átlépik műfaji határaikat. A színpadkép is folyamatosan változó élő installáció, melyben a táncosok néha csupán jelen vannak, máskor egymást koreografálják vagy animálják.

A Miskolci Balett a táncfesztiválon mutatja be legújabb előadását, melyet ezúttal Barta Dóra, a Kecskemét City Balett vezetője rendez. A Szentivánéji álom – William Shakespeare színműve alapján – Barta Dóra első koreográfiája a Miskolci Nemzeti Színházban. „Shakespeare alakjai életre kelnek ezen a varázslatos éjszakán, összegabalyodik a sorsuk, s valahol a titkok mögött ott rejlik a valódi világ.”

A fesztiválprodukciók mellett több kísérőprogrammal is készül a színház. Április 26-án a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Betekintést engedünk a kulisszák mögé is: az érdeklődők a Szentivánéji álom nyílt próbáján képet kaphatnak arról, hogyan készül egy táncelőadás, valamint beszélgethetnek az alkotókkal.

Az előző évek hagyományát folytatva a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható a fesztivál ideje alatt, amely ismét új arcát mutatja meg a Miskolci Balett tagjainak.

A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál előadásai után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így lehetőség nyílik személyesen találkozni és beszélgetni az alkotókkal.

A szervezők nagy szeretettel várnak minden kedves nézőt és résztvevőt a Horizont Fesztiválra, ahol a mai hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő együttesei oszthatják meg munkáikat a miskolci közönséggel és egymással! A fesztiválról minden fontos információt megtalálnak az érdeklődők a rendezvény honlapján: www.horizontfesztival.hu

Fesztiválprogram:

Nagyszínház Nézőtéri Társalgó

  • Április 24. szerda 17:00 REJTETT HÉTKÖZNAPJAINK kiállítás-megnyitó

Éder Vera fotókiállítása a Miskolci Balett művészeiről készített képekből.

Nagyszínház

  • Április 26. péntek 19:00 TARTUFFE: EGY SZÍNDARAB SZÍNREVITELE
    (Zagrab Dance Company – Horvátország)

Tartuffe, Horizont fesztivál, Miskolci Nemzeti Színház, 2019Matija Ferlin rendező és koreográfus Egy színdarab színrevitele sorozatának második darabja Molière klasszikus vígjátéka. A színpadi koncepció magában foglalja a drámai forrásszöveg fordítását és annak átültetését egy koreográfiába. A karakterek nem csak a nyelvhez és a szavaikhoz vannak kötve, ehelyett a saját testükké és mozdulataikká válnak, a kapcsolataik már nem elsősorban a beszéden keresztül közvetítenek, a drámai forrásszöveg nézőpontja miatt pedig új és érdekes másodlagos jelentéseket kaphat a mű.

Kamaraszínház:

  • Április 24. szerda    19:00 A KIMÉRA GYÖNGYEI
    (AIROS Dance Theatre – Litvánia)

A kiméra gyöngyei, Horizont fesztivál, Miskolci Nemzeti Színház, 2019A kiméra gyöngyei című előadás során öt különböző életkorú és eltérő tapasztalatokkal rendelkező táncosnő jelenik meg a színpadon, akik a hatalmas mitikus lényhez köthető erős női archetípusokat jelenítenek meg. A tűzokádó női teremtmény kiszámíthatatlan; lehet veszélyes, gyengéd, szerető vagy anyáskodó.

  • Április 25. csütörtök 10:00 és 14:00 ÁLLATOK FARSANGJA
    (Bara Latalova és Társulata – Csehország)

Az Állatok farsangja a francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns azonos nevű musical-motívuma alapján készült interaktív táncelőadás 5-12 éves gyermekeknek. A multimédiás előadás a mozgást és a táncot kombinálja videóvetítéssel, az eredeti zenével és hanggal, miközben a fény-árnyékkal és a csenddel játszik.

  • Április 26. péntek 17:00 SEBESTYÉN BÁLINT – ANTIGONÉ / GULYÁS ANNA – FEKETE KUTYA
    (Győri Balett – Magyarország)

A fesztivál beharangozó kisfilmje itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=Iul0tByYa6k

Fotók: Miskolci Nemzeti Színház